A 2007-es év folyamán már több, a KÖSZI által szervezett program is megvalósult, melyeknek a költségeit a tagszervezetek együtt pályázatokból fedezték. A tagszervezetek igényeinek eleget téve a fiatalok számára két alkalommal pályázatíró képzés került megszervezésre, így ők is megismerkedhettek a pályázatírás alapjaival, a hazai is nemzetközi pályázati lehetőségekkel, a képzésen tanultakat pedig saját egyesületüknél hasznosíthatták. A KÖSZI 2007. februárjában szakmai találkozót tartott a Mobilitás pályázati rendszeréről és pályázati lehetőségekről. 2007. márciusában egy napos tájékoztató nap került megszervezésre a Mobilitás regionális irodájával együttműködve, ahol a közép-dunántúli multiplikátor szervezetek és Eurodesk Partnerek számára a Fiatalok Lendületben 2007-2013 Program került bemutatására. Multiplikátor tanulmányutat szerveztünk 20 fő részvételével. 2007-2008-ban valósult meg egy ifjúsági érdekképviseleti program a térség LEADER településeit érintve, ahol 29 településen 168 kérdőív kitöltésével készült tanulmány a fiatalok igényeiről, településük és térségük fejlődéséről alkotott elképzeléseikről. Ezt az anyagot jelenleg a térség Leader vidékfejlesztési tervével fésüljük össze. |